karacsony

Isten kegyelméből november 18.-án a családunk egy új taggal gazdagodott: ő a mi kisfiunk, Dániel. Nagyon hálásak vagyunk érte Istennek, hogy őt nekünk adta, és azért is, hogy egészséges, pillanatnyilag nagyjából egészséges, mivel az orvos szerint csípőficama van, nem nagy mértékű, de mindenképp korrigálni kell. Ezért fogunk januárban Kolozsvárra utazni vele egy specialistához, és imádkozunk azért, hogy Isten gyógyítsa meg őt, elvégre szakorvos ide vagy oda, a gyógyulást Isten adja!!! Amúgy kis családunk újdonsült férfi tagja nagyon aranyos, és néha nagyon zajos is tud lenni:) ő a kántálást nem csak karácsony éjjel gyakorolja:) Szeretnénk Isten akarata szerint felnevelni őt, az Ő tetszésére, hiszen csak kölcsön van nálunk, egy időre. Hiszem, hogy Isten megadja az ehhez szükséges erőt és bölcsességet is, ezért is imádkozom.

...nem jó az embernek egyedül...

Szabi jelenleg Baróton van és ott tölti a karácsonyt, na nem azért, mert összevesztünk volna, és olyan messze menekült, hanem mert ott szolgál idén karacsonyban. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést sem, mert ez lett volna az első együtt töltött karácsonyunk, mivel a tavaj muszáj volt dolgoznia, meg még a kicsike mellett is jó, ha ketten vagyunk, mert egyedül nehéz ám vele. De Isten ügye az első, így ő ment én meg maradtam,hála Istennek nem egyedül, mert itt van a nagyim. Szabi pedig csütörtökön jön haza (holnap után:) és addig már csak kettőt kell aludnom. Akkor fog kezdődni az ünnep közös része a számunkra:) ettől is érdekesebb lesz az idei karácsony, hogy nálunk 5-6 napot tart. Még ilyen hosszú karácsonyt nem ünnepeltem!!!!!!! Mostanság kicsit nehéz mindíg itthon lenni, Dániel még túl kicsike ahhoz, hogy gyülekezetbe vihessük, és nagyon hideg is van hozzá, és már nagyon vágyom, hogy én is elmehessek. Persze ezt idáig az is megnehezítette, hogy nem volt erőm sokáig állni, ülni pedig nem tudtam, ez utóbbi mostmár úgy ahogy megy. A számítógépről szoktam hallgatni prédikációkat, az egyikben szó volt arról, hogy az emberek hogyan készülnek az ünnepre. A válasz egyszerű volt: sütnek, főznek, vásárolnak. Valóban az emberek egy részének csupán ennyi az ünnep, pár nap pihenés, jó kaja na meg az ajándékok. Ebből a megközelítésből nézve nekem egész évben ünnep van, mert Istennél mindíg megpihenhetek és Ő új erőt ad, Ő az élet kenyere, és minden nap elhalmoz sok-sok ajándékkal: pl. a családom, hogy van egy kedves és szeretnivaló férjem, akit szeretek és viszont szeret engem, aztán a kisfiunk, hogy a sok fáradtság ellenére is olyan sok örömünk van az ő kicsi életében, hogy láthatjuk, hogy növekszik napról napra, ez is ajándék, aztán ott van még a mindennapi kenyér, hogy van egy hely ahol lakhatunk, a meleg nyári napsugár, a simogató szél vagy a ragyogó hó, a madárének...a szabadság, amely csak Benne van... minden nap... minden lélegzetvétel... minden szívdobbanás... Igen, ez mind Isten ajándéka, pontosabban egy része csupán, mert az összeset, nem is tudnám felsorolni de azt tudom, hogy a legnagyobb ajándék az Ő szeretete, hogy önmagát adta azért, hogy élhessünk örökké, és , hogy ez az élet az enyém is lehet Jézusért.

Évszakok

Már legalább egy hónapja annak, hogy írtam. Ilyenkor örülök annak, hogy ez a blog nem egy személy, mert ha az volna és ilyen hütlen lennék, már rég szóba se állna velem:) Lassan elmúlik az ősz és télbe fordulnak a napok. Ilyenkor mindíg elgondolkodom azon, hogy mennyire múlandó a világ. Talán a virágos tavaszban vagy a zöldellő nyárban kevesebbet gondolunk az elmúlásra, mint amikor a tél közeleg. Szeretem nézni, ahogyan ősszel a sárga és barna színek árnyalatainak egész kavalkádja megjelenik, és szebbnél szebb összhangban borítják be a fákat. Olyan megtévesztő, hogy a természet meleg színekben pompázik, miközben a tél közeleg! Azt hiszem, mi, emberek is néha ilyenek vagyunk: fenntartunk egy látszatot, talán nem meleg színekkel, talán vallásoskodással takargatjuk a bennünk rejlő hidegséget. Pedig, igazából bent a szívünkben kellene, hogy égjen a tűz, méghozzá úgy, hogy mások is melgedni tudjanak mellette. Mostanában egyre többet gondolok az üldözöttekre, akik inkább meghalnak, mintsem megtagadják az Istenbe vetett hitüket. És ha ezt a hozzáállást összehasonlítom az europaszerte elkényelmesedő keresztyénséggel csak elszomorodom. Nem értem miért lett olyan fontos a látszat a keret, hogy a kép tartalmával szinte-szinte már alig törődnek, hiszen ez úgyis csak embereknek fontos, mert Isten igazán lát, túl mindenen, a legszebb látszaton is egyetlen dolgot, gyümölcsöt keres! Azt hiszem, hogy amikor majd Isten előtt fogunk állni, sajnálni fogunk minden elhalasztott alkalmat, és senki sem fogja nekünk visszahozni őket egyetlen pillanatra sem. Akkor majd nekünk is úgy kell megállnunk Urunk előtt, mint a fák így tél elején: akkor majd ha akarjuk, ha nem le fog hullni a látszat, a szép ezeszinű lombozat és csak egy dolog fog számítani, hogy teremtünk-e gyümölcsöt. Jó volna megtanulni az évszakoktól, hogy letéve mindent, ami látszat csupán vagy akdály(tél) megújúlva, mint a fák lombja tavasszal, üdítsünk fel másokat, adjunk a világnak igazi fényt, reménységet (nyár), hogy végül gyümölcsökkel tele várhassuk a mi Urunkat!!!! Bárcsak így élhetnék!

koldusból királyfi-kiút a szemétből

Hálás vagyok Istennek az elmúlt hétért, pontosabban azért, hogy annyi mindenben gondot viselt rólunk. Még csak szerda van de nem volt könnyűnek mondható az elmúlt pár nap. Jelenleg Szabi kórházban van, újrakezdik a kezelését, és remélhetőleg sikeres lesz, ha Isten is úgy akarja. Én nem tudom más hogy van ezzel, de amikor ő nincsen itthon nagyon is együtt tudok érezni szegény Ádámmal: valóban nem jó az embernek (meg az asszonynak sem) egyedül, így olyan lassan telnek a napok és elég egyformának tünnek:( De azért nem csüggedek, várom őt haza nagyon, ha minden jól megy péntekre lehet itthon lesz, és házi kezelésben részesül. Én adhatom neki a szurit, remélem nem fog majd fájni. A héten itt van a nagyim és segít nekünk, hálás vagyok érte Istennek, hogy ilyen aranyos és jó humorú segítségről gondoskodott, az is csoda, hogy a nagyim ilyen derűs tud lenni annak ellenére, hogy nem volt könnyű az élete. Valóban, ha az életünk Krisztusban van elrejtve, az örömünk is Belőle fakad a körülményektől függetlenül. A múlthéten átrendeztük a lakást, és még mindíg van mit rakosgatni, várhatólag a holnapi lesz az utolsó rakosgatós nap. Hihetetlen, hogy az emberek mennyi feleslegessé váló dolgot fel tudnak halmozni egy élet vagy néhány év alatt. Ha arra gondolok mennyi feleslegessé vált vagy elavult dolgot kidobtunk, méginkább hálás vagyok azért, hogy mennyei kincseket kell gyűjtenünk, hogy azok nem avulnak el, sőt Isten szemében van értékük, és idővel nem kell rakosgatni meg összegyűjteni és kidobni őket. Még ha több energiába meg áldozatba is kerül igazi kincset gyűjteni, szívből bátorítok mindenkit, hogy megtegye! Mellesleg, sok időt meg lehet takarítani az igazi kincsek gyűjtése számára, ha a kevesebb múlandót szednénk össze meg dobnánk ki. A rakosgatás közben eszembe jutott az is, milyen nagy szükségünk van arra, hogy a szívünkben is naponta rendet rakjunk. Ezért kérem Istent, hogy mutasson rá mindarra ami feleslegesen foglalja ott a helyet, mert nem válik hasznomra vagy szemét. Úgy szeretném, ha meg tudnék vállni könnyen minden ilyen dologtól meg érzéstől, ami akadálya a szívem tisztaságának az én Uram előtt! Ugyanakkor eszembe jutott egy ige a zsoltárokból, amely arról szól, hogy Isten szeretete milyen nagy, hogy Ő nem undorodik a szemétszagtól, mert onnan emel ki minket, a szemétből, és olyan kegyelmes, hogy nemcsak kiemel onnan, de a saját asztalánál ad nekünk helyet, hogy koldusokból királyi gyermekekké lehetünk. Hát nem csodálatos!!!!!!! Úgy szégyellem magam és bánom azt, hogy sokszor nem becsülöm eléggé ezt a nagy kegyelmet, mert amikor újra vétkezem szóban , tettben, gondolatban, ha helyet adok a szívemben a kétkedésnek, a haragnak vagy ilyen dolgoknak, amik tulajdonképpen bűnök, az olyan, mintha felállnék a királyi asztal mellől és azt mondanám, hogy megyek vissza a szemétbe guberálni kicsit, mert az nekem jobb. Sajnálom, amikor ilyet tettem! Ha bele gondolok, milyen visszataszító látvány valaki, ahogy mocskosan, megsebezve ül egy szemétdombon, messze bűzlik az egész, talán sűlyedezik maga is a szemét közé, hát egyáltalán nincsen semmi vonzó benne. De csodálom Istent azért, mert Ő ebben az emberben értéket látott ott a szemét között, mocsokban és bűzben elmerülve, sőt még attól sem iszonyodott, hogy oda lenyúljon értem. Igen énértem, mert az életem Nélküle csak kár és egy nagy halom szemét volt, és én nem akarok többé visszatérni oda. Szeretnék mindíg hűen kitartani Uram oldalán, hogy megalkuvás nélkül éljek Neki az Ő örömére! Olyan jó volna, ha sokan megtudnák, ha elhinnék, hogy szebb és jobb az élet Istennel, még akkor is ha sokmindent meg kell harcolni, hogy ennek a világnak minden ragyogásánál tisztább és ragyogóbb az a korona, amelyet majd az Úr ad nekünk, ha mindvégig kitartunk és szebb az otthon, amelyet Ő készített a számunkra, ahol valóban otthon lehetünk, és amelyhez egyetlen út van, a Kereszt!!!!!!!!!

kicsikénk

Pénteken tudtuk meg, hogy az orvos szerint kisfiunk lesz:))) Nagyon aranyos az arcocskája, már jól lehet látni, kicsi édes dundi arca van.(szerintem kislánynak is aranyos volna:) és folyton jár a keze meg a lába, lehet jó biciklis lesz. Nálam bíztos jobb, mert én egyáltalán nem tudok, de hamarabb meg kell majd tanuljak, mit ő, mert másképp kocoghatok majd a fiúk( Szabi és a kicsike:) után:)))))) Nagyon hálásak vagyunk Istennek azért, hogy ezt a kicsike életet ránkbízta, Tőle kaptuk kölcsön, és szeretnénk bölcsen az Ő akarata szerint nevelni a mi Urunk örömére!!!!

engedelmesség

A mai napom Isten kegyelméből elég változatos volt, sokmindent elvégezhettem, mindennapi dolgokat, mint pl. mosás, főzés stb. Az azonban bíztos, hogy reggeli áhitat után mindíg több erővel indul a nap, Istenből valóban minden nap erőt meríthetek, és ez csodálatos!!!! Mai áhitatomon a Mk. 2:1-12-t olvastam. Hálás vagyok Istennek azért, hogy ez az ige napi tennivalóim végzése közben is eszembejutott és foglalkoztatott. Valami olyasmire figyeltem fel benne, amire eddig nem, a feltétel nélküli engedelmességre. Az a béna ember, akit barátai Jézushoz vittek, azonnal vette az "ágyát" és hazament, ahogyan az Úr megparancsolta neki. Elgondolkodtam azon, milyen arcot vágtak volna a jelenlevő emberek vagy akár én magam is, ha azt válaszolja, hogy "én évek óta béna vagyok, hozzászoktam a fekvéshez, mást nem is tudok, nem megyek, még egy kicsit maradok és pihenek, megrázó utam volt idáig a tetőn át". Nem vagyok bíztos abban, hogy ez az ember meggyógyult volna ilyen válasz után. Eszembe jutott, hogy olyan sokszor, amikor Isten parancsol valamit, nem rohantam rögtön megtenni, hanem elkezdtem kérdezősködni, hogy miért éppen most és miért éppen így. Egy másik személy aki az engedelmességröl eszembe jutott, Nóé volt. Bárkát épített, mert Isten azt parancsolta. Olvastam egyszer egy tanulmányt, mi szerint addig sosem esett bő eső a földre, és ha erre gondolok, azt hiszem Nóé számára sem volt könnyű olyan célra szárazon bárkát építeni, amit elképzelni sem tudott, mégis megtette, még akkor is, ha mindenki más kicsúfolta érte. Eszembe jutottak azok a vissza nem térő alkalmak, amelyek kérdezősködésem miatt múltak el visszahozhatatlanul. Amikor Isten szólt, és tudtam nekem is szólnom kellett volna Megváltómról, Aki azt hiszem az engedelmesség legnagyobb példája, és én arra gondoltam, hogy "na de Uram, pont ez a személy, nem is ismerem olyan jól, alig párszor beszéltem vele..." . Hány meg hány ilyen alkalmat temetünk el, hogy Isten országa nem lesz kicsiny magból nagy fává általunk!!! Szeretném, ha mindíg kész lennék engedelmeskedni, akkor is ha emberileg egyik másik lépés túl nehéznek vagy távolinak tünne, hiszen amire Isten elhív, arra fel is készít és hiszem, hogy erőt is ad napról napra mindannak elvégzéséhez amit Ő ránkbízott, csak bíznunk kell Benne!!!! Egy másik dolog, amit ebből a történetből tanultam, a fáradhatatlan közbenjárás. A szeretet és a hit valóban ha nem talál utat, hát készít magának! Annak a négy barátnak a kitartása példaértékű. Azt tanultam tőlük, hogy amikor látszólag semmi sem történik azok életében, akikért imádkozom, akkor se fáradjak bele, ne hagyjam abba, hanem méginkább, mégtöbbet könyörögjek azokért, akiket Isten a szívemre helyez. Ilyen kitartásra vágyom.

nehézségek között

Az elmúlt hét nagyon nehéz és küzdelmekkel teljes volt. Szeptember16.-án apósom meghalt 60 évet élt, 15.-én volt a 60. születésnapja. Hálásak vagyunk Istennek azért a 60 évért, amelyet neki adott, hogy felnevelhette fiait. Azt hiszem a hirtelen halál mindenkit elgondolkodtat pontosabban el kellene gondolkodtasson arról, hogy ha Isten most őt hívná haza, hol töltené el az örökkévalóságot. Sajnos azt kellett látnom, hogy sokakat ez nem igazán érdekel, még ilyenkor sem. Sok ismerős és rokon megfordult nálunk a temetés előtti pár napban, és hihetetlennek tünt a számomra, hogy egyesek azt mondjak, hogy csak részvétet nyílvánitani jöttek, aztán meg hetet havat összebeszélnek mindenkiről, akit csak ismernek, minden pletykat stb... .Az is meghökkentő volt, hogy a rokonok javarésze nem törődött a gyermekek fájdalmával, hiszen itt a földi életben már nem láthatják az édesapjukat, sokkal inkább önmagukkal törődtek és önző módon viselkedtek és keményszívüen. Számukra egyetlen dolog volt a fontos, hogy mit gondolnak mások róluk, hogy minden a szokásoknak megfelelően történjen, hogy egy pohár pálinkát osztogathassanak a kapuban, és határozottan a békés megoldás egyetlen útja az volt a számukra amit ők szerettek volna. Annyira sajnálom őket a lelki vakságuk miatt!!! És ha belegondolok még hány ember van, aki ugyanígy vélekedik, akik szemében az istenfélelem abban merül ki, hogy fiatalon egy vallásba tartozik és abban öregszik is meg még ha nem is látogatja az alkalmakat, hogy azt hiszik, hogy lehet még tenni valamit egy halottért, hogy a végtisztesség megadása egy pohár pálinka megivása nélkül elképzelhetetlen....talán fjdalmasabb ennyi 'élő halottat' látni, mint egy fizikait. Olyan szomjas és haldokló ez a világ, bárcsak Isten könyörülne és adna ébredést itt székályföldön és az egész világon!!!!!!!!!!!!!!! Szívből hálás vagyok a mi Istenünknek, azért, hogy ismerhetem Őt, hogy reménységem lehet Benne, és csodálom azért, ahogyan hordozott ebben a nehéz időszaban, hogy belekapaszkodhattunk és erőt adott minden napra, a minket ért támadások és nehézségek közepette is Ő a mi életünk öröme és kősziklája mindörökre!!! Hiszem, hogy ezután sem hagy el, és gondotvisel rólunk, hordoz, hiszen a tenyerébevésett!

Ma Naámán történetet olvastam (2 Kir. 5). Nagyon elgondolkodtatott ez a történet. Igazábol Naámánnak abban a mondatában, hogy 'én úgy gondoltam...' magamra ismertem. Olyan sokszor mondtam ezt Istennek, hogy 'de én úgy gondoltam...' , sokszor gondolkodtam azon, hogy hogyan tudnám Istent leginkább, leghasznosabban szolgálni a missziómezőn, aztán végül így kötöttem ki az orvosi pálya mellett. Isten viszont nem bizonyított az én elgondolásom mellett, sok buktatón vitt át, mégsem adtam fel, addig próbálkoztam, míg sikerült: másodéves lettem, most folytathatnám, és sok ember szemében talán bolondság, hogy éppen most hagyok magam mögött mindent, amiért 2 hosszú éven át küzdöttem, de nem tehetek másként. Nem mások akaratából, vagy a körülmények miatt döntöttem így, hanem azért, mert Isten kéri, és én nem tehetek mást, odaadom. Annyi ember szomjazza az igazságot, nem tarthatom meg magamnak, miközben azt mondom Istennek, hogy majd 5 év múlva ráérek és igazán lesz időm arra, hogy másoknak beszéljek Rólad, mert az az igazság, hogy az orvosi olyan egyetem, amely az időnek szinte 100 %-át elviszi. Isten sokszor megmutatta, hogy elvehetné, de nem tette, Ő most kéri. Nem is tudom, ha én lennék a helyében, azt hiszem rég elvettem volna attól a makacs kis teremtménytől, ha tudom nem ez volt a tervem vele és mindez csak annak a kicsi konok teremtménynek a gondolata volt. Csodálom azt, hogy az én Uram, milyen türelmes volt velem, és bár sokszor összetörtem és sok sebet kaptam hálás vagyok azért is, hogy hagyta, hogy idáig végigjárjam az utat, mert nagyon sokat formált az elmúlt időben a buktatók és sebek által. Én pedig egyre jobban szeretem és csodálom Őt. Mindenesetre nem szeretnék mégegyszer ebbe a hibába esni, hogy a saját fejem után menjek, szeretném, ha mindíg szemelőtt tartanám Isten akaratát mindenben, és kérem Őt, hogy adjon bölcsességet ahhoz, hogy felismerjem mi az amit szeretne, és oaszánást meg alázatot ahhoz, hogy az Ő akaratát cselekedjem, akkor is amikor én másképp gondolnám. Hogy élhessek szíve szerinti életet, az Ő örömére és dicsőségére.

Mar reg volt, hogy erre jartam es azota sokminden tortent. Beiratkoztam egy latogatas nelkuli egyetemre roman -angol szakra, igy Szabi is meghivhato lett mivel nem kot tobbe helyhez az orvosi. Hiszem, hogy Isten meg fog aldani minket, az a vagyam, hogy igazan tudjuk Ot szolgalni. Bar sokszor nem konnyu sot, ujra meg ujra meg kell harcolnom, hogy kialljak a meghozott dintesem mellett, annak ellenere, hogy szerettem az egyetemet, meg amit tanultam. Azert annak orulok, hogy Isten nem hagy el es minden nap velunk van, na meg persze annak is, hogy nem unalmas az eletunk: most is Vele fogunk ujat kezdeni, es minden nehezseg ellenere remennyel es orommel tolt el a tudat, hogy O velunk van barmi is jon. Csodalatos a mi Istenunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Egészen

Ma a 2 Korinthus3:1-11 et olvastam. Pál Isten erejéről és dicsőségéről beszél itt. Eszembe jutott, hogy hányszor gondoltam Istenre lekicsinylően, és nagyon szégyellem ám magam, ha eszembe jut. Elég csúful hangzik, ha azt mondom, hogy lekicsinylően gondoltam Rá, de attól tartok sokan vannak még így ezzel. Akkor is lekicsinylően gondolok Rá, amikor nem merek Tőle olyan dolgokat kérni, amelyek túl nagy falatnak tünnek a számomra, vagy amikor elcsüggedek. Sokszor gondolkodtam azon, hogy hogyan is lehet mindíg szívből örülni. Arra a következtetésre jutottam, hogy akkor tudok igazán teljes szívből örülni, ha nem aggodalmaskodom, és nem pakolom meg magam olyan terhekkel, amelyeket úgysem tudok megoldani, hanem inkább bízom az én Uramban és látom Őt mindennél és mindenkinél hatalmasabbnak!!!! Ma azt tanultam, hogy szükségem van nehéz és kétségbeejtő helyzetekre ahhoz, hogy lássam Isten hatalmas erejét. Őrá van szükségem minden nap, minden pillanatban! Azzal, hogy beismerem gyengeségem Isten előtt, hogy képtelen vagyok valamit megtenni, elmondom Neki, hogy az én erőm kevés és kérem Őt, hogy segítsen, hogy harcoljon értem, ha ezt valóban bizalommal és hittel teszem, hiszem, hogy meg fogom tapasztalni az Ő csodálatos vezetését és hatalmát. A dicsőség pedig egyedül Őt illeti mindörökké!!!! Gyerekkoromban jókat derültem azon a történeten, amikor Jézus lecsendesíti a tengert. Kissé nevetségesnek tüntek a tanítvanyok, ahogy jajjveszékeltek a hajóban, mintha nem tudnák ki az aki velük utazik. Isten arra is rámutatott, hogy amikor kishitően méregetem Őt, én is olyan vagyok mint a tanítványok, megfeledkezem arról Ki az Aki kezében tartja az életem, arról, hogy Jézus Úr mindenek felett. Isten ereje az ami lecendesíti a viharokat az életünk tengerén, az Ő hatalma véd , és ha Neki adjuk át a kormányzás jogát akkor bíztosan nem fog zátonyra futni a hajónk. Ha jól meggondoljuk, nem is olyan könnyű lemondani a kormánykerékről, főleg ha magunkról van szó. Másoknak talán könnyű szívvel tanácsoljuk ezt, mint a bíztos célbaérérs titkát, de mi a helyzet mikor rólunk van szó? Az jutott eszembe, ha magamról van szó, elég hajlamos vagyok arra, hogy csak azoknak a dolgoknak a megoldását bízzam Istenre amikhez én kevésnek érzem magam. Ha nehéz volna elképzelni milyen is ez, hát úgy gondolom, a következú példa majd jól szemlélteti. Egyszer egy kisgyerek így imádkozott lefekvés előtt:'Úr Jézus kérlek vigyázz rám az éjjel, mert nappal én is tudok vigyázni magamra, de tudod, ilyenkor alszom is, meg sötét is van...'- lehet hogy nevetségesen hangzik és azt mondjuk rá, hogy 'ilyenek a gyerekek', de mi a helyzet velünk? Mi talán nem viselkedünk ilyen 'gyerekesen' Istennel szemben, talán Jézus nem Úr a nappalon is? Mégis miért van az, hogy sokszor csak akkor kérem, hogy vezessen, hogy kísérjen, védjen, csak akkor adom neki a kormánykereket, amikor úgy látom sötét van, vagy épp viharban vagyok? Ez kicsit olyan mintha azt mondaná egy matróz a kapitánynak, hogy csak a hajófedélzetet kormányozhatja vagy csak a jobb vagy bal oldalát, ami lehetetlenség. Hiszen ha a hajó egyik része mozdul egy irányba a többi is fog valamerre. Nem rendelhetem alá csak kicsi részekben az életem Istennek! Csak egészen adhatom magam, másként olyan mintha semmit se adtam volna Neki!!! Szeretném megtanulni Jézustól az engedelmességet, a teljes odaszánást. Ő mindíg az Atya akaratát kereste, nem a saját érdekeit tartotta szemelőtt, és soha nem tévesztette szemelől a célt. Szeretném, ha számomra is az lenne a legfontosabb, amit Isten akar, amit Ő gondol rólam és nem amit mások. Szeretném, ha amikor nappal van, nem feledkeznék meg arról hogy az is az Ő ajándéka, ha szüntelenül keresném az Ő akaratát, és amikor úgy tűnik, hogy a próbák éje vesz körul,nem esnék pánikpa, nem aggodalmaskodnék nem felejteném el, hogy kinek a kezében van a kormány, hogy Jézus Úr mindenek felett. Egyszerűen bizalommal nyújtanám Felé a kezem szabadításért.

'Ő vezet minket mindhalálig'

Már elég rég volt, hogy ide irtam, és már kezdtem azt hinni, hogy megszünik a blogom. De úgy nézem túlélte hosszas hallgatásom, és ennek azért örülök:) Mostanság sokat gondolkodom a jövőn, hogy hogyan fog alakulni az életem, mi lesz mindazzal amit szerettem volna és most rombadőlni látszik...az egyetlen jó dolog a vizsgás kudarcok ellenére is az, hogy tudhatom Isten bíztos helyen tart, a kezében. Amikor siránkoznék, hogy mért mindíg én húzom a rövidebbet, sokszor eszembe jut, hogy ez a nap is meg ez az érzés is elmúlik egyszer, és új nap virrad helyette. Szerintem ez egy olyan dolog aminek örülni lehet:) Ebből a szemszögből nézve, a múlandóságnak csak örülni tudok:)...meg aztán milyen rossz is lenne, mármint ennél is rosszabb, ha Isten elvenné a kezét, ha nem tartana! Így bíztonságot ad a tudat, hogy ami engem ér azt Ő jól tudja és semmi sem történhet az Ő tudta nélkül. Amit pedig megenged az majd a javamra fog válni . Elgondolom sokszor milyen nehéz is dönteni vagy bármilyen irányba lépni, ha csak részben láthatom az utat, vagy talán csak egyetlen lépést láthatok főleg amikor én többet szeretnék látni belőle...de ha mindíg látnám az egészet, mernék-e akár egyet is lépni? A mennyben szerintem az is csodálatos lesz, hogy ott vagy onnan már egészében szemlélhetjük az utat amin Isten vezetett minket, és akkor majd rácsodálkozhatunk arra, hogy a nehéz és reménytelennek látszó helyzeteket Ő mennyire bölcsen használta, hogy felkészítsen dolgokra, hogy vezessen. Akkor majd látni fogjuk az Ő kezét minden esemény mögött, ahogyan mindent bölcsen igazgat, hogy tervét véghezvigye az életünkben. Csodálatos lesz!!!!! Ha kész vagyok lépni, hitből, akkor is amikor nem látom az utat, de az Ő szavára indulok, akkor is ha nehéz, ha arra kér, hogy ugorjak, bízom az Ő kezében, hogy kifog, bíztos vagyok benne, hogy szebb lesz majd az egész utat nézni mint a legjobban megrendezett és legtökéletesebben megírt előadást- ha jobban meggondolom, az lesz majd a legjobban megrendezett és legtökéletesebben megírt előadás- és majd nagyon boldog leszek, hogy a hatalmas Isten tervének én is egy része lehettem. Ugyanakkor úgy hiszem óriási csalódás lenne akkor ha azt kellene végignézzem, hogy én azt hittem csupán, hogy azt teszem, amit Isten akar, közben meg Neki más tervei voltak az életemmel. Bárcsak tudnám mindíg felismerni az Ő akaratát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

déli gondolatok

Ma a 2 Sám.15-öt olvastam, elgondolkodtatott a 25-26. vers. Dávid azt mondja, 'itt vagyok, tegye (Isten) azt velem, amit jónak lát'. Nekem úgy tűnik, hogy sokszor ezt nehezen tudnám/ tudom kimondani, pedig tudom, hogy Ő nem akar rosszat nekem. Eszembe jutott az is hányszor szeretném, vagy tünne könnyebb megoldásnak a számomra, ha Isten azt adná, amit én látok jónak. Ha belegondolok, hányszor énekeltem, hogy 'újíts meg Uram...vedd el tőlem azt, mi Hozzád nem vezet' úgy, hogy közben a szívem mélyén kétkézzel szorítottam a saját terveim, dolgokat, melyek sokszor időbeosztásomban az Ő helyét bitorolták... a bizalmatlanságot, hogy nem mertem volna úgy Istenre bízni magam, ahogyan Dávid tette, hálás vagyok Isten türelméért és azért is, hogy úgy tanított meg bízni, igazán bízni Benne, hogy nehéz helyzetekbe vezetett, adott kudarcokat... Így tanított meg arra, hogy Őt lássam mindenkinél hatalmasabbnak, drágábbnak, menedéknek, hogy tudjam, és higyjem, hogy Ő az , Aki a kezében tart, és bármilyen nagy legyen a vihar körülöttem nem ejt el engem. Hát van ennél nagyobb bíztonság?! Úgy örülök annak, hogy Rábízhatom magam én is, hogy mindíg a legjobbat adja a számomra:)Ebben a bizalomban szretnék méginkább növekedni.

ma

A mai nap Isten kegyelmebol igazan csodalatos volt:))) Kiderult ugyanis, hogy meggyogyult a szivem a szo szoros ertelmeben, es ennek nagyon nagyon orulok:)))) orulhetsz te is velem:))))