déli gondolatok

Ma a 2 Sám.15-öt olvastam, elgondolkodtatott a 25-26. vers. Dávid azt mondja, 'itt vagyok, tegye (Isten) azt velem, amit jónak lát'. Nekem úgy tűnik, hogy sokszor ezt nehezen tudnám/ tudom kimondani, pedig tudom, hogy Ő nem akar rosszat nekem. Eszembe jutott az is hányszor szeretném, vagy tünne könnyebb megoldásnak a számomra, ha Isten azt adná, amit én látok jónak. Ha belegondolok, hányszor énekeltem, hogy 'újíts meg Uram...vedd el tőlem azt, mi Hozzád nem vezet' úgy, hogy közben a szívem mélyén kétkézzel szorítottam a saját terveim, dolgokat, melyek sokszor időbeosztásomban az Ő helyét bitorolták... a bizalmatlanságot, hogy nem mertem volna úgy Istenre bízni magam, ahogyan Dávid tette, hálás vagyok Isten türelméért és azért is, hogy úgy tanított meg bízni, igazán bízni Benne, hogy nehéz helyzetekbe vezetett, adott kudarcokat... Így tanított meg arra, hogy Őt lássam mindenkinél hatalmasabbnak, drágábbnak, menedéknek, hogy tudjam, és higyjem, hogy Ő az , Aki a kezében tart, és bármilyen nagy legyen a vihar körülöttem nem ejt el engem. Hát van ennél nagyobb bíztonság?! Úgy örülök annak, hogy Rábízhatom magam én is, hogy mindíg a legjobbat adja a számomra:)Ebben a bizalomban szretnék méginkább növekedni.