Egy keserű nap margójára

...mért nem emlékeznek az emberek, hogy Valaki, az én Uram Jézus, értünk szenvedett, és mindent elhordozott:

'Mint vesszőszál sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi pedig azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze, Ő bűnhődött hogy nekünk békességünk legyen és az Ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk mint juhok mindenki a maga útját járta, de az Úr Őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.' (Ézsaiás 53: 2-6)

Isten igéjében az is csodálatos, hogy ma is érvényesek, nem vesztik el a szabatosságukat. Én úgy látom, ez az ige is érvényes többféle értelemben is: 1. arról beszél, hogy Jézus Krisztus magára vette azt a teljességgel jogos büntetést, amellyel Isten engem sújtott volna a bűneimért. 2. Arról is beszél, hogy Ő az Aki azóta is hordoz, mindennel együtt, ami engem ér, valami olyat értek ezalatt-nem kell pont szó szerint érteni- mintha Ő tudna együtt örülni és sírni velem

Látszatház

Csendesen, serényen

épül a látszat,

tégla téglára kerül,

míg a lélek ott belül megfárad.

Megvan már a fal-

a lélek csendben, bent,

a kintről szép teremben, elhal-

egyre nő a hideg, hogy a látszat falát

meg ne olvassza a szeretet.

De ha eljön Ő, ki jég szívemet

örök nyárrá tette,

Ki életével az enyémet megmentette-

ha meglátod tűztekintetét,

Megáll a házad, vagy megolvad a látszat?

-kelkrisz, 2011. május.8, Szilágyballa-

Pillanat

Újra itt:)

Sok minden változott körülöttem mióta legutóbb itt jártam... azóta átmentem a kreszvizsgán, túléltük mi mindannyian:) mármint a rendőr, a tanárom is meg én is:). Egy ideig úgy láttam ezt a vizsgát, mint egy legyőzhetetlen óriást, volt amikor nem tudtam, és olyan is amikor már nem akartam győzni. Sokáig nem értettem a kudarcot, aztán rájöttem: sérült katona nem seregbe való...valakinek nagyon sokat és teljesen el kellett engedjek, a Filemonhoz írt levélből tanultam meg ezt. Bocsánatot is kértem, mert sokáig nem tudtam megbocsátani, és úgy látom, hogy nem abban van a csoda, hogy minden seb begyógyul, sokkal inkább abban, hogy Isten ad erőt ahhoz, hogy ha rossz emlékek ébrednek, válasszam a szeretetet, nem azért, mert nekem így könnyebb, hanem azért mert tartozom ezzel, mert Isten is így szeretett engem. Nem volt könnyű... de most már szabad vagyok... Azt hiszem ez volt a legnehezebb lecke amit tanulnom kellett még a kreszre készültem.

November táján sikerült megtalálni az én meseautómat, azóta már párszor lerobbant (ezért is kapta ezt a nevét), de átlagosan szépen gurul, kint fehér, bent

szürke Zafira :). Istennek hála már jó ideje nem volt vele nagyobb gond, remélem nem is lesz. Danit szeretem a legjobban kocsikáztatni, ő hátul szokott ülni gyerekülésben, de valahonnan azt gondolja, hogy ő vezet, ettől sokkal érdekesebb az egész:))) Ez az egyik kedvenc közös képem Danival:).

Isten kegyelméből munkát is találtam, pedig még augusztusban feladtam volna, hogy a tanügyben próbálkozzam, mert akkor még nem vizsgázhattam, mivel lemaradtam az iratkozásról...aztán egyszer felhívtak, hogy egyik faluból elment a román tanárnő, és senkit sem találnak, akkor nagyon megörültem...az utóbbi időben meg némi öniróniával azon nevetek, hogy akkor ennek mennyire örültem:))) De azért szeretem, mert sok gyereket megszerettem, és ameddig ott vagyok egy kicsit a magaménak érzem őket... néha elcsodálkozom, milyen hamar meg lehet zavarni egy nyugis órát egyetlen tüsszentéssel, vagy nem helyén mondott szóval...hogy mi mindent hoznak hazulról magukkal a gyerekek és mégis milyen üresek és céltalanok... de erről majd egy másik alkalommal, ha édesebb lesz a napom, mint a mai volt, végül is nem az a lényeg, hogy édes legyen, hanem hogy sós:)