'Mint vesszőszál sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi pedig azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze, Ő bűnhődött hogy nekünk békességünk legyen és az Ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk mint juhok mindenki a maga útját járta, de az Úr Őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.' (Ézsaiás 53: 2-6)
Isten igéjében az is csodálatos, hogy ma is érvényesek, nem vesztik el a szabatosságukat. Én úgy látom, ez az ige is érvényes többféle értelemben is: 1. arról beszél, hogy Jézus Krisztus magára vette azt a teljességgel jogos büntetést, amellyel Isten engem sújtott volna a bűneimért. 2. Arról is beszél, hogy Ő az Aki azóta is hordoz, mindennel együtt, ami engem ér, valami olyat értek ezalatt-nem kell pont szó szerint érteni- mintha Ő tudna együtt örülni és sírni velem
Látszatház
Csendesen, serényen
épül a látszat,
tégla téglára kerül,
míg a lélek ott belül megfárad.
Megvan már a fal-
a lélek csendben, bent,
a kintről szép teremben, elhal-
egyre nő a hideg, hogy a látszat falát
meg ne olvassza a szeretet.
De ha eljön Ő, ki jég szívemet
örök nyárrá tette,
Ki életével az enyémet megmentette-
ha meglátod tűztekintetét,
Megáll a házad, vagy megolvad a látszat?
-kelkrisz, 2011. május.8, Szilágyballa-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése