Terhek alatt, de bíztonságban

Ma magunkról szeretnék kicsit írni, mindarról, amin mostanság Isten átvezet. Mostanában nagyon sok gond szakadt a nyakunkba és néha nagyon leterheltnek érzem magam, de nem vagyok szomorú sem depressziós. Hogy mi is az, ami leterhel...hát most nem bíztos, hogy fontossági sorrendben írom, pillanatnyilag úgy néz ki, hogy el kell adnunk a lakást, amiben élünk, (ez a lakás közös a sógorommal, aki úgy döntött, hogy hazajön Magyarországról és szeretne saját lakást venni, mivel fészekrakóban vannak:)) a házasság olyan szép és komoly dolog is egyben:)),ez még nem olyan nagy gond, sőt a gond inkább az, hogy ennek a lakásnak a fele árából fogunk e tudni lakást venni Vásárhelyen? A lakás árak pedig egyre csak emelkednek, eddig úgy néz ki, hogy erre a kérdésre a válasz 'nem' lesz. Ez egy másik nagyon nagyon fontos kérdést vet fel, mégpedig azt, hogy hol akar látni minket Isten? Lenne hol laknunk akkor is ha eladjuk a lakást, csak úgy gondoljuk, hogy Székelyföldön nagyobb szükség volna ránk, de nem csak ránk, sok sok imádkozó lélekre rajtunk kívül is. És végül de nem utolsó sorban a szesszió, 12 vizsgám lesz plusz azok amelyeket az első félévben a szülés miatt halasztanom kellett, és sajnos sokszor nincsen időm olvasni Dani fiunk melett, így szép nagy polcnyi olvasnivaló szakad a nyakamba. De ahogy Szabi mondaná:)'az élet szép, csak harcolni kell érte'.

Sokat gondolok arra az ígére, hogy 'jöjjetek énhozzám, mindnyájan akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugvást adok a ti lelkeiteknek!'- Micsoda vígasztalás!!!! Sokszor úgy érzem kilátástalan a helyzetünk, és akkor Isten mintha csak a szívembe suttogná ezt az ígét. A másik, ami gyakran eszembe jut, hogy akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget. Azért nem alszom folyton, csak azt jelenti ez az ige a számomra, hogy ha kevés is az időm a tanulásra Isten harcol értem, és tud győzelmeket adni nem érdemből, hanem kegyelemből. Van meg egy jó képem, amely még bátorítást jelent : ez a kép is arra emlékeztet, hogy Isten hogyan hordoz minket, a gondjainkkal együtt, hogy igazából Ő az aki a terhünket viszi nem mi magunk. Érthetetlenül nagy ez a szeretet!!!!

A mi Urunk, az én Uram csodálatos és bízom benne nap mint nap, nehézségek között is olyan nagy bíztonságot ad, hogy benne bízhatom, és hogy igazából az fontos a számomra ami az Ő véleménye rólam és nem embereké. Az is eszembe jutott, hogy Isten a nagy nehézségek után mindíg adott örömteli felüdülést, mint pl. a vándorlás során Mára után Elim, de igazából, ha mást nem is adna maga a tudat is felüdít, hogy szeret engem, foglalkozik velem, és a próbákban sem hagy el Megváltóm. Ennek szívből örülök, és csodálom, áldom Őt ezért!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nagypéntek

Néhány gondolat az Egyetlen Útról és Arról aki úgy szeretett engem, hogy meghalt helyettem, kifizetve ezzel azt a magas árat, amelyet én sosem tudtam volna, és mindezt azért, hogy én szabad legyek és élhessek örökké. Mindezt szeretetből!!!!!!! Csak gondolj bele...!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nagypénteki gondolatok

Csodállak Uram Jézus!

Csodálom a békéd,

Mellyel viselted a kínokat,

Hogy nem szóltál vissza csúfolóidnak,

Hogy elviselted, hogy azok a porszemek,

Az emberek, Téged, a Hatalmast

Megkötözzenek-

Hogy csendben tűrted a kínokat…

Hogy önként vállaltad

A keresztet-

Csodálom, csodálom, hogy mindezt

Szeretetből tetted.

Érthetetlen-

Bármennyit is gondolok rá

Igazából meg nem érthetem mélységét

Szeretetednek.

Szívemben sokszor zakatolt a kérdés,

Hogy miért engedted, hogy porszemnyi emberek gyalázzanak?

Mért tűrted csendesen a kínokat,

Te a Tiszta, az egyetlen Igaz, hogy az a sok bűnös szív

Szórja rád a vádakat???????

S Te egyetlen szóval feleltél:

Érted,… hogy élhess.

Értem, hogy éljek…, hogy élhessek-

Hiszen még nem is léteztem…

Valóban, még nem éltem,

De hányszor lázadtam vakon ellened,

Hányszor kiáltottam volna elvakultan a tömegben

A ’feszítsd meg’- et

Hányszor okoztam sebeket neked…?

Ó jaj! Már látom, mostmár felismerem,

Hogy ott voltam… ott voltam én is

A Koponya-hegyen!!

Ó, és nem csak ott-

Ott voltam gecsemáné éjjelén is,

Markomban csengett a 30 ezüst…

Rabszolga ár ez-

És hányszor volt, hogy Téged, szereteted,

Olcsó dolgokra felcseréltelek.

Ott voltam, mikor a szegeket öntötték,

És izzott szívemben a lázadás…

Ott voltam, amikor Téged,

Aki oly sokszor bekötözted sebeim,

Véresre vertek, kínoztak…

S én csak számoltam a csapásokat…

Álltam a kereszt alatt, és

Nem tudtam, hogy érettem

Mondtad ki:

Elvégeztetett.

Olyan hosszú időn át néztelek ott,

A Koponyahegyen,

És nem láttam meg bűneim

A kereszteden.

Most, kereszted láttán porba hullok…

Már nem akarok lázadni, sebeket okozni,

Csak egyszerűen szeretni vágyom

Azzal a tiszta földöntúli szeretettel,

Amellyel Te tetted,

Vinni a keresztet,

Csendesen, végig szeretve,

Téged imádva!

Mostmár nem kérdezek,

Követlek Téged

S közben érzem új élet hajnala virrad szívemben,

Hiszen bűneim átkát, minden rútságát lelkemnek

Véred hófehérre mosta-

Mostmár értem,

És ezt zengi szívem szüntelen:

Érettem, hogy éljek, hogy szabad legyek

Feláldozta magát az Igaz Szeretet.

Kelemen Krisztina, 2007.Nagypéntek Marosvásárhely

magunkról

Bár kissé késve, de a múlt vasárnap volt Dánielünk bemutatása. Nagyon boldogok voltunk, meg vagyunk azért, hogy ezt a lépést is megtehettük és hálásak vagyunk Istennek a mi kicsi fiunkért!!!!:)) Íme néhány kép az alkalomról: Ő sajnos még nem sokat értett belőle.... ...el is szunyókált közben:))) de hiszem, hogy az idézett ige igaz

itt imadkoztunk érte

örül az áldásnak:)))

idő

Már elég rég jártam erre, de nagyon szorít az idő mostanában. Igyekszem behozni a lemaradt tanulást és remélem sikerülni fognak a vizsgáim jövő félévben. Dániel szépen növekszik és egészséges, ezért is külön hálás vagyok Istennek. Mostanában angolt tanítok egy emberkének, aki számomra meglepő módon tudni szeretne, de tanulni nem. Elgondolkodtató eset ugye? Főleg akkor gondolkodtat el, ha nem csak a tanulásra gondolok. A tudásért mint sok minden másért az életben meg kell küzdeni, de ha a lelki életemre gondolok ott is nap mint nap hadat viselek önmagammal szemben. Ez egyáltalán nem könnyű, főleg akkor nem, amikor számtalan sürgős dolog zsarnokul előretör az időbeosztásomban a fontosak rovására. Sokszor lecsíptem a napi áhitatból az időt, hogy legyen valami sürgős dologra, és azok a napok valahogy mindíg nehezebben teltek. Ezt úgy tudnám ilusztrálni, vagy elképzelni mint amikor egy katona hirtelen felriad, hogy harcba menni kéne aztán félig-meddig meztelenül , útközben öltözve rohan a csatába, hogy a végén félreáll a sisakja meg a páncélja is félig lóg rajta. Szerintem sajnos ilyen a lelkem hadkészültsége, amikor megrövidítem az Istennel töltött időt és ezt nem szeretem, szeretnék midíg kész lenni a szolgálatra nem félszegen hanem egészen. Jó lenne néha harcnélkül is csatát nyerni, csakúgy mint tanulás nélkül tudni angolul, de ha győzni akarok akkor jobban oda kell figyelnem az Úrra, és minőségi időt kell szánnom Rá, Akitől életem minden pillanatát ajándékba kaptam. Felelős is vagyok minden tettemért és minden pillanatért, elvégre csak egyszer élünk, de örökre!!!!

Ismét vége a szessziónak, vagyis nemsokára vége lesz. Szabinak még vannak a hétvégén vizsgái, így most Dániel fiam az egyetlen társaságom. Eszembe jutott a tavlji szesszió, a januári, amikor az anató vizsgám nem sikerült, pedig iszonyú sokat tanultam rá. Hazajöttem és annyira szomorú voltam, hogy buta módon úgy éreztem Isten cserbenhagyott. Mélységes csalódottság volt bennem és az egyetlen vígasztalást akkoraz jelentette a számomra, hogy Szabi (a ferjem) emlékeztetett rá nagyon sokszor, hogy értékes vagyok, hogy a kudarc ellenére Istennek én értékes vagyok.

Utólag vissznézve azt kell mondanom, hogy valójában minden a javamra volt, és hálás vagyok azért, hogy Isten akkor sem hagyott el, és hogy megajándékozott egy csodálatos férjjel, aki emlékeztetett az Ő jóságára!!!!!!!

Mikor még elcsüggedt voltam, és csalódott elhatároztam, hogy 'kiírom' magamból a csalódottságom, a depressziós hangulatom, de nem úgy sikerült ahogy elsőre gondoltam, mert ahogy írni kezdtem, egyre csak az jutott eszembe, ahogyan Isten gondotviselt rólam, rólunk és hiszem, hogy ezután is Ő az, Aki megtart, hordoz és gondoskodik rólunk, mindíg idejében és váradalmainkon felül, 'az Ő kegyelmének gazdagsága szerint'. Csodálatos a mi Istenünk!!!!!!!!!!!!!!!!! Végül ezt a verset írtam:

Kezedben ’Íme, tenyerembe véstelek be, szüntelen előttem vannak falaid.’ Ézsaiás 49:16 Amikor úgy érzem Vállamon az élet minden gondja, baja És nem látok túl a terheken, Téged kereslek Istenem- Keresem a békédet, a boldogságot, Reményt, mint csak Benned találok És beragyogja a földi életet A Te örömöd, melynél nincs szebb sem teljesebb- Mikor a terhek már olyan nagyok, S úgy érzem már-már összeroskadok Körültekintve láthatom: A kezedben vagyok. A kezedben!- hatalmas gondolat! Tudat, mely elűzi a félelemárnyakat- A kezedben.- Hát van csodálatosabb hely A Te hatalmas kezeidnél? Hiszen markaidba metszettél, Te ígérted nem feledkezel meg rólam, Te vagy Aki hordozol- Jól tudom, minden napom, Minden szívdobbanásom Előtted van szüntelen. Tied az életem- S tudom, érzem Míg értem átszegzett kezeid tartanak, Jöhetnek nehéz napok, A hullámok el nem borítanak. Védve vagyok. A kezedben,- Hogy formálhass akaratod szerint, Mint Mester az agyagot, Mert a Tied vagyok- A Kezedben vagyok. Kelemen Krisztina, Marosvásárhely, 2007. 02. 02.

A családom

Mostanában egyre kevesebb az időm arra, hogy ide is írhassak, de nem szeretném azért elhanyagolni. Dániel egyre nő és már sok mindent ki tud fejezni a maga módján. Amikor nézem a reakcióit egyes dolgokra, az jut eszembe, hogy néha mennyire gyerekesen viselkedünk Istennel szemben. De erről inkább kicsit később, most szeretnék néhany képet mutatni:) feltenni a mi kicsikénkről

Ezen a képen csak egy hetes és épp böfögnie kellene, de ő mint a mellékelt ábra is szemlélteti inkább az alvást választotta:) Ez a pelenkázás előtti huncut mosolya:)) ...ha már a mosolynál tartunk, nagyon örülök annak, hogy vidám gyerek a mi kicsikénk, ha beszélgetünk vele egy egész órán át képes mosolyogni....és ezzel lekenyerezni minket, hogy játszunk vele... Dánielünk mosolyának is vannak fokozatai, a fenti kepen nagyon nevetett... a lentin már egy visszafogottabb, kedvesen bujkáló mosoly látható:)))... ...ahogy ezen a képen is látszik, már ő is rá tud csodálkozni néhány dologra:) Végül, ha már ilyen jóképű, vagyis sok képű:) lett ez a bejegyzés, hadd zárjam a sort egy családi képpel, hiszen így is kezdtem:)

Itt látható a mi családunk:)) a férjem, Szabolcs, a kisfiunk, Dániel. Ők az én földi családom, Istentől kapott drága ajándékai az életemnek!!!! Kimondhatatlan boldogság minden pillanat, amit velük tölthetek!!!!!!!!!

Igazából még egy nagy családhoz is tartozom, Isten családjához, és mindazok a testvéreim és szeretteim, akik hisznek Benne,akik Jézus Krisztust Megváltójuknak és Uruknak vallják, akár ismerem őket, akár nem. Mindkét családomért kimondhatatlanul hálás vagyok Istennek!!!!!!!!!!

Amit a fáktól tanultam

Üldögélek az ablak előtt, és nézem a kinti pusztaságot. Pusztaság, ez a megfelelő szó, a tömbházak egyhangú csendben követik egymást, minden olyan színevesztett, élettelen. Rridegnek és sötétnek látszik a kinti világ.

Csodálatos, hogy mikor úgy tűnik az Alkotó palettájáról már-már kezdenek kifogyni a melegség színei, a teremtett világ hirdeti Isten dicsőségét, kegyelmének nagyvoltát. A fák nem pompáznak nyári szépségükben, nincs rajtuk semmi dísz, mégis csodálatosak, ahogy kimagaslanak a tömbházak közül, nyújtózkodva az ég felé, mintha megújulásért könyörgő kezei volnának a haldokló, világnak.

Ahogyan nézem ezeket az égig nyúló karokat, arra gondolok, hogy mi is így jöhetünk Alkotónk elé, Amikor ráismerünk arra, hogy Isten nélkül olyanok vagyunk, mint a száraz fák, dísznélküliek. Nincs semmi, ami a mienk volna, amit mi adhatnánk Neki, csak száraz lombok. Ő mégis szívesen fogad, amikor eléhozzuk megfáradt szívünket összes csalódásával együtt, értéket ad nekünk, egészen átformál, hogy véghezvihesse tervét életünkben. Csodálatos az , ahogyan Isten át tudja formálni az életünket, ahogyan a kiszáradt fákat is képes újjászülni, virágba borítani a száraz ágakat, s később a rügyeket lombokká a virágokat gyümölccsé érleli életünkben.

Annyi fiatal éli reménytelenül a napjait, nincsen életcéljuk, keresik mindenben a boldogságot, az élvezetet sikertelenül, mert minden gyorsan elszáll, és ők ott maradnak újra egyedül és üresen. Minden egyes sikertelen próbálkozás újabb csalódást hoz, újabb száraz lombot életük fáján. Fáj a szívem, ha rájuk gondolok, és sajnálok minden olyan alkalmat, amikor nem emeltem érettük könyörögve kezeim az ég felé.

Azt tanultam az ég felé emelkedő száraz ágaktól, hogy amikor szürkének és reményvesztettnek is tűnnek a dolgok ne szünjek meg könyörögni azokért, akik remény nélkül, Isten nélkül élnek a világban, és azért sem, hogy adjon Isten megújulást a gyülekezeteinkben, hogy ne csak lomjaink legyenek, hanem teremjünk gyümölcsöt Atyánk örömére, és hogy mindezt úgy kérjem, mint aki már látja és biztosan tudja, hogy bekövetkezik.