egy vers a megelégedésről:)

Egy leprás éneke

A.Helser ’The Glory Of Impossible’ című könyve nyomán

Lelkemben csend van

S egy hang sötéten,

Vádlón azt suttogja:

Nincsen!

Nincs kezed, nincs lábad,

Arcod csupán torzulat már!

Nincsen!

Ki vette el mindezt?

Ki tette ezt veled?

Nincs pénzed, nincs lehetőséged,

Semmid sincsen.

Nincsen!

Ki vette el mindezt?

Koldus vagy, nincstelen szegény…

Hiszen semmid sincsen.

Nincsen!

Valóban,

Nincs kezem, de érzem,

Ahogyan átölel az Isten.

Sok könyörülő kézben

Nyújtja felém a kezét…

Nekem ez elég.

Nincs lábam, de érzem

Hogy tenyerén hordoz az Isten.

Így lábak helyett szárnyakat adott nekem,

Mert Nála mindig kész a kegyelem.

Nekem ez elég.

Valóban arcom csupán torzulat már-

Mégis, érzem-

Hatalmas csoda ez,

Mert közben

Képmását formálja bennem

Az Isten.

Ő, Ő tette mindezt,

Kezeim, lábaim helyett

Az Övét sebezték,

Arcom helyett az

Ő arcát ütötték-

Ő tette mindezt,

S vele nekem adott mindent!

Gyermeke vagyok,

Nekem ez elég!!!!

Kelemen Krisztina, 2008.12.18., Marosvásárhely

kézmosás!

Nagyobb öröm könyökig vájkálni a sárban, hogy Krisztus számára kincset találjunk, mint tétlen kezünket a tiszteletreméltó illendőség jó illatú szappanával mosogatni.

-C.H.Spurgeon-

kezek:))

Íme egy vers, amelyet nagyon kedvesnek találtam, Csiha Kálmán írta.

Ősszel a ligetben

Ültem a padon a halk ligetben,

S ölembe hullt egy falevél.

Jöttéért postát sem fizettem,

-gondoltam- s mégis ideér.

Halk pergamen. Finom szövésű,

Illatos, sárga kis levél.

A fáról hullt, hol néma fésű,

A sárga Ősz neszez, zenél,

S kifésül mindent és lehullat.

Míg lefoszlik a lomb-ruha,

S mi élt, remélt, kifakulhat,

Zörgő avar lesz, halk, puha.

Néztem a sápadt kis levélre,

És megborzadtam (jött a szél),

S a liget fáit, ahol érte

Suhogva, hullt ezer levél.

De ő pihent a kezemben,

mint aki hazaérkezett.

Érezte meleg tenyerem

S a fent mosolygó kék eget.

Ó, Istenem, ha majd az ősz jön,

S elkéred földi életem,

Majd ott a végső élet-őszön

Ilyen lombhullást adj nekem!

Kezedre szállva én-hulló levél-

Elsárgult, földi pergamen,

Engedd pihenjek, hol élet zenél

Kezeden, e végtelen kezen.

Nagyon örültem,amikor rátaláltam erre a versre, mert nem éreztem magam egyedül Isten hatalmas és könyörülő kezei iránti vonzalmammal. Remélem nem ért félre senki, nem vagyok mániás, csak egyszerűen jó arra gondolnom és szeretek is arra gondolni,hogy Isten kezében tartja az életem, hogy mindenről tud ami velem történik. Ennek tudata nagy biztonságérzetet ad nekem akkor is amikor nehéz idők járnak, így nem kell soha félnem, és ez olyan jó.

Egy másik dolog amire ez a vers emlékeztetett az, hogy az élet valóban olyan gyorsan elszalad, nem mindegy, hogy mire és hogyan használom ki. Örökkévaló kincseket kell gyűjtenem, ha nem akarok majd üres kézzel hazamenni. Szeretnék ebben haladni mert vágyom Isten mosolyára, hogy mindketten örülhessünk a találkozásnak és ne kelljen majd szégyenkeznem. Hát erre vágyom:)

Még mindíg kezek:)

Isten karjában

Uram, úgy szeretnék most a karodba ülni

És kicsit sírni,

Elmondani mi az, ami bánt

Neked ki már úgyis jól ismered

Szívem minden fájdalmát.

Úgy szeretnék most a válladon sírni

Pedig tudom, mindenkor kéne örülni-,

Szeretném, ha a meleg kezed

Megsimogatná a fejemet.

Szeretnék most a karodban ülni

A rám zúduló terhek alól

Hozzád menekülni,

Nálad egy kicsit pihenni

S közben enni-

Falni minden szavad,

Hogy erőtmeríthessek.

Uram úgy szeretnék a karodba ülni,

A válladon sírni,

Kicsit megpihenni,

Érezni, ahogyan tart és véd, és átkarol

És, szeret az a bíztonságot adó, hatalmas kezed,

A kezed amely értem sebeztetett

Hogy szabad legyek

Hogy letörlöd a könnyemet…

Uram, szeretnék a karodba ülni,

Egyszerűen érezni, azt a bíztonságot,

Mit egyedül csak te adhatsz,

Csak egyetlen pillanatra is,

Mikor érezhetem, hogy nem ejtesz el

Hogy tartasz és óvsz a tenyeredben,

Engem a porszemet

Te a hatalmas.

A végtelen.

Kelemen Krisztina, Marosvásárhely, 2008.06.23

ismét a kézről:)

Ezt Szebenben írtam, még a szeptemberi szesszióban, ami egyáltalán nem volt könnyű, de Isten átvezetett és megőrzött. Győzelmet adott, ő győzött nem én! Az egyetlen menedékem és társaságom volt egy idegen városban, de megőrzött és sokat kaptam tőle ez idő alatt is... Az Úr keze

Szeretlek Uram,

És szeretem a kezed,

Úgy csodálom, hogy

Nem fárad el

Soha.

Legyen az élet

Bármilyen mostoha,

Itt a Te hatalmas kezedben

Biztonságban érzem magam.

Amikor rászakadnak a gondok,

S már-már úgy érzem

Összeroskadok-

Porszemnyire zsugorodva

Összekucorodom

A tenyeredben.

Szétnézek,

Érzem a gondok súlyát, de

Nem látok mást, csak

Téged, a Te kezed-,

Hogy fölém tetted

a másik tenyered-

nehogy agyonnyomjanak

a bajok.

Mostmár megnyugszom,

Bíztonságban vagyok

A Te hatalmas és csodálatos

Kezeidben.

-Kelemen Krisztina 2008. szept. 12. ,Szeben-

Kéz

Nagyon kedves gondolat számomra Isten keze. Talán azért is kedves, mert sokszor egyedül az Ő keze tartott meg, sőt tartott életben, annyi nehézségen át hordozott, és felemelt...most is tart, egyedül csk az Ő hatalmas keze. Tökéletes hely, a legnagyobb nehézségben is oltalom...bíztonságot adó kéz, az egyetlen hely amire ha gondolok igazán otthon érzem magam...az én Atyám keze, amely nem ejt el engem a legnagyobb viharban is bíztos menedék!!!!! Erről a csodálatos kézről írok majd néhány idézetet:)

The glory of impossible

"Idegen vagyok, csak egy idegen ezen a földön, de nem leszek idegen Atyám házában, ott fent.' Ezt Albert Helser írja The glory of impossible című könyvében. Jelenlegi munkahelyemen megengedhetem, hogy olvassak munkaidőben és most ezt olvasom. Nagyon kedves lett számomra ez az idézet, mert valahogy soha sehol nem érzem magam igazán otthon. Pontosabban mindíg otthonosan érzem magam ott ahol vagyok, de nem kötődöm egytelen helyhez sem jobban valahogy az az érzesem, hogy csak átmeneti időre vagyok ott. Különös. Van valhol egy hely amelyet meg soha nem láttam de nagy ott a sötétség és imáimban hordozom ez a hely Afrika és India, nem tudom Isten megengedi e nekem, nekünk, hogy valaha ott bizonyságai legyünk, de sok munkásra volna szükség! Több helyen is dolgoztam a nyáron, mig találtam megfelelő állást, egyik volt munkatársnőm életén tűnődtem, itt is szükség van igaz bizonyságokra. Ő alig 19 éves, de olyan kiégett, csendes kedves, de már nincs ragyogas a szemében, csak hányódik ide-oda. És még sokan vannak...nagyon sokan. Néha fáj, hogy a sok nehézség között olyan kevés időm marad kapcsolatteremtésre, de addig imában akarok és fogok harcolni értük, addigis mindenkinek akivel csak találkozom igyekszem bemutatni Krisztust. Ugyanebben a könyvben volt egy történet egy leprás ment a misszió lepra telepére, ahol őket kezelték, de már telt ház volt és nem tudtak volna több beteget fogadni, akkor ezt mondta' a falumban azt mondták jöjjek az Isten emberének a házához mert ő még soha senkit nem utasított el. Én nem mehetek vissza, inkább jobb itt meghalnom, mint visszamenni, mert még soha senkit nem utasított el.' Ez elgondolkodtatott, hogy hogyan imádkozom Istenhez amikor embereket hozok Elé. Talán elmondom egy-két ember nevét és hozzáteszem magamban, hogy ez elég reménytelen- Ő soha senkit nem utasított el aki bűneivel jött elé,előtte nincs reménytelen. Tudok olyan hittel imádkozni, hogy ennek tudatában vagyok és olyan kitartó lenni , mint ez a laprás férfi volt?

Végül még egy idézet ebből a könyvből, 'cselekedd Isten akaratát és halhatatlan leszel míg be nem fejezed a rádbizott munkát' -nem tudom mi Isten terve az életemmel de szeretném ha mindíg ott lehetnék ahol látni akar, és azt tehetném amit akar, akkor is ha az életem az ár-hiszen mint mindent ezt is Tőle kaptam, és vágyom rá hogy Alkotóm örömére éljek.