Egészen

Ma a 2 Korinthus3:1-11 et olvastam. Pál Isten erejéről és dicsőségéről beszél itt. Eszembe jutott, hogy hányszor gondoltam Istenre lekicsinylően, és nagyon szégyellem ám magam, ha eszembe jut. Elég csúful hangzik, ha azt mondom, hogy lekicsinylően gondoltam Rá, de attól tartok sokan vannak még így ezzel. Akkor is lekicsinylően gondolok Rá, amikor nem merek Tőle olyan dolgokat kérni, amelyek túl nagy falatnak tünnek a számomra, vagy amikor elcsüggedek. Sokszor gondolkodtam azon, hogy hogyan is lehet mindíg szívből örülni. Arra a következtetésre jutottam, hogy akkor tudok igazán teljes szívből örülni, ha nem aggodalmaskodom, és nem pakolom meg magam olyan terhekkel, amelyeket úgysem tudok megoldani, hanem inkább bízom az én Uramban és látom Őt mindennél és mindenkinél hatalmasabbnak!!!! Ma azt tanultam, hogy szükségem van nehéz és kétségbeejtő helyzetekre ahhoz, hogy lássam Isten hatalmas erejét. Őrá van szükségem minden nap, minden pillanatban! Azzal, hogy beismerem gyengeségem Isten előtt, hogy képtelen vagyok valamit megtenni, elmondom Neki, hogy az én erőm kevés és kérem Őt, hogy segítsen, hogy harcoljon értem, ha ezt valóban bizalommal és hittel teszem, hiszem, hogy meg fogom tapasztalni az Ő csodálatos vezetését és hatalmát. A dicsőség pedig egyedül Őt illeti mindörökké!!!! Gyerekkoromban jókat derültem azon a történeten, amikor Jézus lecsendesíti a tengert. Kissé nevetségesnek tüntek a tanítvanyok, ahogy jajjveszékeltek a hajóban, mintha nem tudnák ki az aki velük utazik. Isten arra is rámutatott, hogy amikor kishitően méregetem Őt, én is olyan vagyok mint a tanítványok, megfeledkezem arról Ki az Aki kezében tartja az életem, arról, hogy Jézus Úr mindenek felett. Isten ereje az ami lecendesíti a viharokat az életünk tengerén, az Ő hatalma véd , és ha Neki adjuk át a kormányzás jogát akkor bíztosan nem fog zátonyra futni a hajónk. Ha jól meggondoljuk, nem is olyan könnyű lemondani a kormánykerékről, főleg ha magunkról van szó. Másoknak talán könnyű szívvel tanácsoljuk ezt, mint a bíztos célbaérérs titkát, de mi a helyzet mikor rólunk van szó? Az jutott eszembe, ha magamról van szó, elég hajlamos vagyok arra, hogy csak azoknak a dolgoknak a megoldását bízzam Istenre amikhez én kevésnek érzem magam. Ha nehéz volna elképzelni milyen is ez, hát úgy gondolom, a következú példa majd jól szemlélteti. Egyszer egy kisgyerek így imádkozott lefekvés előtt:'Úr Jézus kérlek vigyázz rám az éjjel, mert nappal én is tudok vigyázni magamra, de tudod, ilyenkor alszom is, meg sötét is van...'- lehet hogy nevetségesen hangzik és azt mondjuk rá, hogy 'ilyenek a gyerekek', de mi a helyzet velünk? Mi talán nem viselkedünk ilyen 'gyerekesen' Istennel szemben, talán Jézus nem Úr a nappalon is? Mégis miért van az, hogy sokszor csak akkor kérem, hogy vezessen, hogy kísérjen, védjen, csak akkor adom neki a kormánykereket, amikor úgy látom sötét van, vagy épp viharban vagyok? Ez kicsit olyan mintha azt mondaná egy matróz a kapitánynak, hogy csak a hajófedélzetet kormányozhatja vagy csak a jobb vagy bal oldalát, ami lehetetlenség. Hiszen ha a hajó egyik része mozdul egy irányba a többi is fog valamerre. Nem rendelhetem alá csak kicsi részekben az életem Istennek! Csak egészen adhatom magam, másként olyan mintha semmit se adtam volna Neki!!! Szeretném megtanulni Jézustól az engedelmességet, a teljes odaszánást. Ő mindíg az Atya akaratát kereste, nem a saját érdekeit tartotta szemelőtt, és soha nem tévesztette szemelől a célt. Szeretném, ha számomra is az lenne a legfontosabb, amit Isten akar, amit Ő gondol rólam és nem amit mások. Szeretném, ha amikor nappal van, nem feledkeznék meg arról hogy az is az Ő ajándéka, ha szüntelenül keresném az Ő akaratát, és amikor úgy tűnik, hogy a próbák éje vesz körul,nem esnék pánikpa, nem aggodalmaskodnék nem felejteném el, hogy kinek a kezében van a kormány, hogy Jézus Úr mindenek felett. Egyszerűen bizalommal nyújtanám Felé a kezem szabadításért.

'Ő vezet minket mindhalálig'

Már elég rég volt, hogy ide irtam, és már kezdtem azt hinni, hogy megszünik a blogom. De úgy nézem túlélte hosszas hallgatásom, és ennek azért örülök:) Mostanság sokat gondolkodom a jövőn, hogy hogyan fog alakulni az életem, mi lesz mindazzal amit szerettem volna és most rombadőlni látszik...az egyetlen jó dolog a vizsgás kudarcok ellenére is az, hogy tudhatom Isten bíztos helyen tart, a kezében. Amikor siránkoznék, hogy mért mindíg én húzom a rövidebbet, sokszor eszembe jut, hogy ez a nap is meg ez az érzés is elmúlik egyszer, és új nap virrad helyette. Szerintem ez egy olyan dolog aminek örülni lehet:) Ebből a szemszögből nézve, a múlandóságnak csak örülni tudok:)...meg aztán milyen rossz is lenne, mármint ennél is rosszabb, ha Isten elvenné a kezét, ha nem tartana! Így bíztonságot ad a tudat, hogy ami engem ér azt Ő jól tudja és semmi sem történhet az Ő tudta nélkül. Amit pedig megenged az majd a javamra fog válni . Elgondolom sokszor milyen nehéz is dönteni vagy bármilyen irányba lépni, ha csak részben láthatom az utat, vagy talán csak egyetlen lépést láthatok főleg amikor én többet szeretnék látni belőle...de ha mindíg látnám az egészet, mernék-e akár egyet is lépni? A mennyben szerintem az is csodálatos lesz, hogy ott vagy onnan már egészében szemlélhetjük az utat amin Isten vezetett minket, és akkor majd rácsodálkozhatunk arra, hogy a nehéz és reménytelennek látszó helyzeteket Ő mennyire bölcsen használta, hogy felkészítsen dolgokra, hogy vezessen. Akkor majd látni fogjuk az Ő kezét minden esemény mögött, ahogyan mindent bölcsen igazgat, hogy tervét véghezvigye az életünkben. Csodálatos lesz!!!!! Ha kész vagyok lépni, hitből, akkor is amikor nem látom az utat, de az Ő szavára indulok, akkor is ha nehéz, ha arra kér, hogy ugorjak, bízom az Ő kezében, hogy kifog, bíztos vagyok benne, hogy szebb lesz majd az egész utat nézni mint a legjobban megrendezett és legtökéletesebben megírt előadást- ha jobban meggondolom, az lesz majd a legjobban megrendezett és legtökéletesebben megírt előadás- és majd nagyon boldog leszek, hogy a hatalmas Isten tervének én is egy része lehettem. Ugyanakkor úgy hiszem óriási csalódás lenne akkor ha azt kellene végignézzem, hogy én azt hittem csupán, hogy azt teszem, amit Isten akar, közben meg Neki más tervei voltak az életemmel. Bárcsak tudnám mindíg felismerni az Ő akaratát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

déli gondolatok

Ma a 2 Sám.15-öt olvastam, elgondolkodtatott a 25-26. vers. Dávid azt mondja, 'itt vagyok, tegye (Isten) azt velem, amit jónak lát'. Nekem úgy tűnik, hogy sokszor ezt nehezen tudnám/ tudom kimondani, pedig tudom, hogy Ő nem akar rosszat nekem. Eszembe jutott az is hányszor szeretném, vagy tünne könnyebb megoldásnak a számomra, ha Isten azt adná, amit én látok jónak. Ha belegondolok, hányszor énekeltem, hogy 'újíts meg Uram...vedd el tőlem azt, mi Hozzád nem vezet' úgy, hogy közben a szívem mélyén kétkézzel szorítottam a saját terveim, dolgokat, melyek sokszor időbeosztásomban az Ő helyét bitorolták... a bizalmatlanságot, hogy nem mertem volna úgy Istenre bízni magam, ahogyan Dávid tette, hálás vagyok Isten türelméért és azért is, hogy úgy tanított meg bízni, igazán bízni Benne, hogy nehéz helyzetekbe vezetett, adott kudarcokat... Így tanított meg arra, hogy Őt lássam mindenkinél hatalmasabbnak, drágábbnak, menedéknek, hogy tudjam, és higyjem, hogy Ő az , Aki a kezében tart, és bármilyen nagy legyen a vihar körülöttem nem ejt el engem. Hát van ennél nagyobb bíztonság?! Úgy örülök annak, hogy Rábízhatom magam én is, hogy mindíg a legjobbat adja a számomra:)Ebben a bizalomban szretnék méginkább növekedni.

ma

A mai nap Isten kegyelmebol igazan csodalatos volt:))) Kiderult ugyanis, hogy meggyogyult a szivem a szo szoros ertelmeben, es ennek nagyon nagyon orulok:)))) orulhetsz te is velem:))))